Párkapcsolati krízisek – segítségnyújtás veszteség esetén

Blog

Habár a párkapcsolat két ember közös útját jelenti, nem feledhető, hogy mindannyian önálló személyként, különböző szerepekben állunk helyt: gyermekek és unokák vagyunk, munkahelyünk kiváló dolgozói, anyák és apák, barátok és kollégák, szerető háziállatok gazdái és még sorolhatnánk, hogy mennyi szerepünk létezik életünk során. De szerencsés esetben főszerepünk társnak lenni. S, mint társ, óhatatlan a szembesülés azzal a történéssel, hogy párunkat komoly érzelmi veszteség éri. Természetes, hogy ez közvetve minket is érint érzelmileg, mégis ezen élethelyzetekben társunk fő támaszává avanzsál bennünket a sors.


Életünk során legalább 40 féle életeseményt élünk át mely érzelmi veszteséggel járhat, s ez az életünkben betöltött szerepeink bármelyikéhez kapcsolódhat, tehát nem csak egy szerettünk elvesztését jelenti. Lehet ez például bármilyen munkahelyi változás, munkahelyünk elvesztése, költözés, gazdasági helyzetünk megváltozása, párkapcsolatban megélni a meddőséget, és a gyermektelenséggel szembenézni, de akár még olyan pozitív életesemény is, mint a házasságkötés vagy gyermekszületés. Ezen eseményekkor életünk megszokott rendje visszavonhatatlanul megváltozik, s ez a pozitív eseményekre is igaz. Még ilyenkor is eszünkbe jut, hogy egy életszakasz lezárult, s mivel mindannyian mások vagyunk, sokakban – hacsak rövid időre is – de felüti fejét egyfajta veszteségérzés. A negatív életesemények, veszteségek azok, melyek leginkább megviselik az embert és indíthatnak el bennük gyászreakciót. Gyász esetén az emberben identitás sérülés következik be vagyis a veszteség alapjaiban rendítheti meg egyéniségünket. Maga a gyász az a folyamat, mely során identitásunk újraépül.
Hogyan segítsük párunkat megfelelően a gyászmunkában és egyáltalán lehet-e igazán jól segíteni? Úgy gondolom, segítő társként két kulcsfontosságú hozzáállás a tiszteletben tartás és az elfogadás. Minden ember egyedi, így minden ember gyásza is egyedi. Fogadjuk el és tartsuk tiszteletben gyászoló társunk megnyilvánulásait és viselkedésformáját gyászának bármely szakaszában. Előfordul, hogy olyan reakciót, érzelmi kifejezési formát látunk párunktól, melyre nem is számítottunk vagyis társunk egy új arcát mutatja nekünk. Semmiképp ne ítélkezzünk. Természetes, hogy nagyon szélsőséges reakciók is előfordulhatnak, főként egy szeretett személy elvesztésekor, úgy mint az öngyilkosság felvetése vagy egyéb szándékos sérülés okozása a gyászoló által önmagában, tudatállapot módosító szerek nem kontrollált használata (alkohol, drog, gyógyszerek stb). Ezen esetekben azonnal kérjük megfelelő szakember segítségét, hisz ezek pszichés, mentális betegségek kialakulására is utalhatnak, úgy, mint depresszióra.
A normál gyászfolyamatban meghatározó jelentőségű segítő szerepet tölthetünk be párunk számára. A tudomány az idők folyamán sokszor és többféleképpen határozta meg a gyászfolyamat szakaszait. Napjainkban is elfogadott a következő folyamatmeghatározás:

  • Sokk, tagadás, izoláció
  • Kontrollált szakasz (főként haláleset vagy más azonnali hivatalos intézkedést igénylő veszteség esetén)
  • Harag
  • Tudatosulás, érzések kavalkádja
  • Elfogadás, depresszió
  • Feldolgozás, az élet újraszervezése
    Az első szakaszban a gyászoló érzelmileg bénult, sokkos állapotba kerül, sokszor tagadja a történteket, nem fogja fel, nem hiszi el azt. Sokszor nem tud tisztán gondolkodni, sőt néha beszélni sem. Társként ilyenkor sokszor párunk érzékszerveivé kell, hogy váljunk, és segítenünk kell őt elakadásaiban, akár kommunikációban a külvilág felé, akár közlekedésben stb. A sokk a veszteség bekövetkezte után lehet néhány perc, de akár 1-2 nap is.
    A kontrollált időszakban a gyászolónak számos feladata van a veszteséggel kapcsolatban (temetés, hivatalos ügyintézés, munkahelyi dolgok lezárása, stb.), és párként a feladatunk ezen ügyek intézésében a segítségnyújtás vagy, ha a gyászoló például egy haláleset után teljes passzivitást, izolációt mutat, át kell vennünk az ügyintézést.
    A harag fázisában a gyászoló nagyon dühös, a felelősöket keresi és gyakran önmagát hibáztatja, de halálesetnél akár még az elhunytat is bűnösnek állítja be. A veszteséget megélt egyén közvetlen környezete, így főként társa számára is ez a szakasz a legnehezebb időszak, mert olyan érzelmi kitörések jellemzik, amelyeket nehéz kordában tartani. A társ felelőssége is felerősödik, mert a gyászoló a lelki fájdalom mellett, testi tüneteket is produkálhat, például magas vérnyomás, szédülés, mellkasi – emészési problémák. Így tehát ezeket felismerve, orvosi segítséget kell kérnie mindenképpen. A gyászmunka ezen szakasza viszonylag hosszú, akár fél év is lehet, és mivel a veszteség már tudatosul a gyászolóban, így elkezdődhetnek az első feldolgozást segítő beszélgetések a párunkkal. Sok esetben a legnagyobb segítség a figyelő meghallgatás. Ha a veszteséget megélt társunk nem tudja megengedni magának, hogy megélje a haragot, ha érzelmeit el kell fojtania, előfordulhat, hogy megreked ebben a szakaszban.
    A következő fázis, a tudatosulás és az érzelmek kavalkádja látszólag nagyon hasonló a harag szakaszához, hisz még mindig óriási érzelmi kitörések jellemzik a veszteséget átélt személyt. Jellemző a mély fájdalom, szomorúság, félelem, szorongás és még mindig ott a bűntudat, önmaga hibáztatása is. Ez a hibáztatás jellemzően átcsap egyfajta alkudozásba. Szeretett személy elvesztésekor például: „ha idejében elvittem volna orvoshoz” vagy munkahelyi elbocsájtáskor: „ha nem csapom össze az utoljára rámbízott projektet”. Ez egyfajta védekező mechanizmus a gyászolótól és szintén sok sok beszélgetéssel oldható az egyénben kialakult feszültség.
    Az elfogadás – bár szintén nem különíthető el élesen az előző szakaszoktól – már a tudatos emlékezés fázisát jelenti, amikor már a szép emlékek is előkerülnek. Ha nem egy szeretett személy elvesztéséről van szó, ebben a szakaszban már fellelhetők a gyászoló viselkedésében az új élet csírái. Viszont személyi veszteség esetén nagy nehézségeket okozhat megélni az első évfordulókat, ünnepeket az elhunyt nélkül, ami egyfajta depressziót eredményezhet. Soha ne hagyjuk egyedül társunkat ezeken az évfordulókon, mindig legyünk mellette, emlékezzünk együtt. Ki is találhatunk közös emlékezési rítusokat, olyanokat, melyek a gyászolót az adott napokon is lelkileg valamelyest megnyugtatják.
    A feldolgozás akkor történik meg, amikor a gyászolóban a veszteség úgy él, hogy emellett képes a korábbi megfelelő életvitelre. Képes újra meglátni az élet szépségeit, új célokat is tűzhet ki. Az új célokat, terveket partnerként midig támogassuk. Ha a gyászfolyamat alatt a társas kapcsolataink háttérbe szorultak, eljött az ideje, hogy újra felfedezzük a baráti társaságok adta örömteli pillanatokat és kezdjünk el újra hódolni korábbi kedvenc közös hobbijainknak is.

Társként, bizony, nekünk van a legfontosabb szerepünk egy veszteség sikeres feldolgozásában, és ne féljünk a feladattól vagy az ebben az időszakban ránk háruló nagyobb felelősségtől. A veszteség feldolgozását ne siettessük, viszont higgyük el, hogy meg tudjuk könnyíteni azt. A hála pedig gyászoló társunktól biztosan nem marad el.


Amennyiben kérdésed van a témában, kérlek, keress bizalommal!